Óriások

 

A jó cím legalább kétértelmű. Az Amerikai szépség egészen konkrétan egy rózsafajta neve, ennek vörös (színdramaturgia: a vér, a halál, a szerelem, a szenvedély, de a forradalom színe is) szirmai virítanak végig a filmben, de kinek nem jut eszébe a címről az amerikai életforma, vagy az amerikai „szépségideál”, a felfújt, plasztikázott szőkeség? A fenti cím ennél sokkal egyszerűbb, és nem James Deanre utal.

Három forgatókönyvíró, három ember, három sors

David Webb Peoples, Brian Helgeland, Paul Haggis. Három forgatókönyvíró, három ember, három sors. Vajon mi köti össze őket? Mindhárman megjárták a Poklot, de megjárták a Paradicsomot is. Más módon, és más-más sorrendben ugyan, de voltak fent is és lent is. Peoples díj nélkül távozott az arénából, méltatlanul, Helgeland kettővel, egyszerre a világ legjobb és a világ legrosszabb forgatókönyvírójának kijáró szobrocskával, Haggis pedig két egymást követő évben volt a legjobb film írója, hogy elkerülje a saját Poklát.

Vajon mi köti még össze őket azonkívül, hogy mindannyiuk neve mellett áll egy-két olyan film, ami már most felkerült az örök ranglistákra. Mert van még valami, helyesebben Valaki, aki közös a sorsukban. Egy negyedik, 188 cm magas óriás, akinél egymás kezébe adták a kilincset: Clint Eastwood filmrendező. Ő pedig nem kezd akárkikkel. (Illyés Gyula mondta Bónis Ferenc zenetörténésznek egy találkozásuk alkalmával, hogy a nagy párosok mindig négykezest játszanak. Arany-Petőfi, Bartók-Kodály, Ady-Babits vagy Goethe-Schiller. A filmben sincsen ez másképpen. Az igazi tehetségek mindig találkoznak. Egy jó rendező egy jó írót vonz, és fordítva. És bár az írók folyamatosan cserélődnek a rendező mellett, a zeneszerző és az operatőr kiválasztása általában egy fél életre szól. Spielberg és házi zeneszerzője, John Williams egy örök pár. És talán még ma is Zsigmond Vilmos állna Spielberg kamerája mögött – a mostani Janus Kaminski helyett is –, ha annak idején Zsigmond éppen Spielbergnek nem felejtette volna el megköszönni az Oscarját a pódiumon, amit a Harmadik típusú találkozásokért kapott…)

David Webb Peoples

A Szárnyas fejvadász, a Sólyomasszony, a Nincs bocsánat, a Mondvacsinált hős, a 12 majom és A katona írója. Micsoda vegyesfelvágott. Azt hiszem, hogy a felsorolásból a páratlanokra emlékszünk a legjobban. Legelső filmje, a Szárnyas fejvadász még Harrison Forddal is óriási bukás volt. A 12 majom sem lett akkora siker, mint elvárható lett volna tőle, ha másért nem, az addigra már sztárrá avanzsált Bruce Willis, és az alakításáért Oscar-jelölést begyűjtő Brad Pitt miatt. Bár ilyen bukásokat írnék egyhuzamban holnaptól kezdve életem végéig, mondjuk évente egyet! És közben mind a kettő őrületes kultfilm is! De van igazi nagy bukása is, A katona. Én egy picit azért azt is szerettem, de Kurt Russell majdnem örökre eltűnt miatta a süllyesztőben. De ne feledjük, hogy Peoples volt A Jedi visszatérben Ford saját írója (uncredited), bizonyára meg volt vele elégedve előző közös filmjük alapján. És szándékosan a végére hagytam a Nincs bocsánatot.

Nincs bocsánat - először

Emlékszem, amikor Oscart kapott a film (nem az író!), sokan azt mondták, hogy ez a film nem hogy a 100, de az 1000 legjobb filmben sincs benne! Én is ezt hittem egy ideig. Aztán láttam másodjára, és már sokkal jobban tetszett! És még többször is. Bár én a Terminator 2-n is tudok sírni, nem a végén, hanem amikor Linda Hamilton meglátja Arnoldot a diliház folyosóján. De az igazi könnyeket fakasztó nem-romantikus filmem mégiscsak a Nincs bocsánat. Amikor Clint megbosszulja Freemant. Az egyik szemem sír (csak az egyik, mert ez mégiscsak bosszú), amikor elkezdi az öreg cowboy, miután mindenkit kinyírt: „Most kimegyek…” Ekkora forgatókönyvet csak ritkán lőnek. Mondom ezt úgy, hogy nem kedvelem a westernt. Peoplesnek is alaposan kilóg ez a könyve a korábbi sci-fik sorából – pedig a nagy művészek ritkán eklektikusak –, talán éppen azért lett ilyen fantasztikusan jó!

Jó! De ki ez a David Webb Peoples?

Furcsa karrier

Sokan talán sosem hallották ennek az embernek a nevét, és lehet, hogy a sci-fi nem is az ő zsánerük, de ha azt mondják nekik, hogy a Szárnyas fejvadász, no meg a 12 majom írója, akkor az a válaszuk, hogy „Á, hát ő az!” Akik lenézik a sci-fit, azok is egyetértenek abban, hogy mindkét film intelligens és elegáns írói munka, ami igencsak ritka manapság. Ha még hozzátesszük, hogy ő írta a Nincs bocsánatot is, az már talán túl sok is egy átlagembernek: ennyire sokoldalú csak egy „túlképzett” forgatókönyvíró lehet.

David dokumentumfilm-vágóként kezdte karrierjét, producer-író feleségével együtt dolgoztak egy Oscar-díjas filmben, majd 1981-ben a The Day After Trinity – ami Oppenheimerről, és az első atombomba létrehozásában vállalt szerepéről szólt – ismét jelölést kapott. David ezután átnyergelt a mozifilmekhez, egyelőre még csak vágóként.

Szárnyas Fejvadász

Jó sorsa hamar összehozta Tony Scottal, akire nagyon jó benyomást tett David egyik fiókban maradt könyve, ez volt az ajánlólevele Ridleyhez és a Szárnyas Fejvadászhoz 1982-ben. Bár a film anyagilag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a hangos kritikai siker Peoplesnek is szólt. 10 év felejthető filmjei után 1992-ben indult be igazán David karrierje.

Nincs bocsánat - másodszor

1992. A Szárnyas fejvadász rendezői változata újra a mozikban, és már a „mestermű” címkével illetik. A Mondvacsinált hős csendes siker. Ugyanakkor a Nincs bocsánat őrületes robbanás, mind a mozikban, mind a kritikák hasábjain. Ez a film – azóta is az egyetlen közös filmje a rendezővel – teremti meg az új amerikai westernt, és indítja be Eastwood sztárrendezői karrierjét! Az Oscar-esőből a forgatókönyvírónak csak egy jelölés jut. Pedig megérdemelte volna, utólag a Szárnyas fejvadászért is, és megelőlegezve neki a 12 majom könyvét is. De a türelméért mindenképpen neki járt volna ez a díj: 16 évet várt arra, hogy film legyen abból, amit 1976-ban írt, amikor még senki sem ismerte! Végül 1984-ben adta el a történetét Eastwoodnak, aki addig tartotta a könyvet, amíg bele nem öregszik a főhős életkorába!

Goldman: Államérdek

William Goldman a Mit is hazudtam? című könyvében elmesél egy történetet arról, amikor az Államérdeket írta Eastwoodnak. Egyetlen megbeszélésük volt, amin a rendező összesen két apró észrevételt tett Goldman írásával kapcsolatban, és az egész két percig tartott. És Goldman nem értette: itt van egy Oscar-díjas rendező, aki nem szól bele az író könyvébe!

Senki többet?

Nincs bocsánat - harmadszor

Amikor még nem volt Oscar-díjas rendező, már akkor sem tette! Talán éppen ezért lett az! A Nincs bocsánatot úgy forgatta le, szóról szóra, ahogy le volt írva. Eastwood csak egyszer, a forgatás közben konzultált Daviddel! A rendező tiszteletben tartotta az íróját, és mindazt, amit írt! És milyen jól tette!

12 majom

A francia Chris Marker 1962-es La Jetee (ez a repülőtér jelenet) című kisfilmje ihlette Terry Gilliam sci-fijét. Bár Gilliam általában saját maga írja a könyveit, David finomra csiszolt forgatókönyve egészen elbűvölte a rendezőt, és nem nyúlt bele a forgatókönyvírás egyik „Góliátjának” mesterművébe. Ez azon filmjeinek egyike, amit Peoples is megnézett a moziban. Általában nem érdekli a végeredmény. Sötéten és borúsan látja a világot, talán éppen ezért a sci-fi áll hozzá a legközelebb negatív jövőképeivel.

Munkamódszer

Peoples szerint a forgatókönyvírónál a legfontosabb adottság a halogatás képessége, mert úgyis a határidő a legjobb motiváció. De ez a halogatás a mély gondolatok időszaka kell, hogy legyen, ami fontos része az írói folyamatnak. Ugyanakkor minden nap kell írni is. És a legfelemelőbb érzés az, amikor a karakterek életre kelnek. Ezért imádja a munkáját. A teremtésért. Tanácsadóként néha azt mondja, inkább ne csináljanak a könyvéből filmet, mert csak tönkreteszik a munkáját.

A forgatókönyv írásakor külön figyelmet szentel a leírásoknak, föl is olvassa azokat. Csodálja Goldman technikáját, aki a megfelelő szavakkal pillanatok alatt képes bármilyen környezetet és hangulatot megteremteni, vizualizálni, és úgy megmutatni azt a könyv olvasójának, mintha tényleg ott lenne a kreált világban. A legfontosabb dolog érzéseket ébreszteni az olvasóban úgy, hogy az a leforgatandó film illúzióját keltse már most. A forgatókönyv minden sora, minden pillanata a leendő film tükörképe legyen. Emellett a jó narráció is fontos. Ha ellenpontozni képes a képi tartalmat, az egyfajta hullámzást kelt, ami a forgatókönyv sorait melódiává, az egészet pedig egy áradó, hömpölygő zenefolyammá alakítja.

David Webb Peoplest aprólékosan kimunkált, karaktervezérelt könyvei tették ismertté. Vágóként megtanulta, hogy hogyan tartsa fönt a figyelmet úgy, hogy közben ne magyarázza a történetet. Hogy 9 éve credit nélküli? Ez csak azért van, mert régóta script doctorként dolgozik, de csak karaktervezérelt könyveket vállal. Már bebizonyította a világnak, hogy mit tud. És amúgy sem akar a hollywoodi kasztrendszer része lenni, ahol a creditvadászatról szól minden. Mindez azért, hogy az író „fejőstehénné” változzon. És ez szinte automatikusan megtörténik néhány credit megszerzése után. Már csak az a kérdés, hogy ez-e az író útja. Mert ha nem, akkor abba beleroppan az ember. És köszöni, abból inkább nem kér!

Brian Helgeland

1997-et írunk. Ebben az évben három Helgeland-film fut a mozikban! A Szigorúan bizalmas, az Összeesküvés-elmélet és A jövő hírnöke. Az 1998-as év elején ő kapja a legjobb forgatókönyvnek járó Oscart az elsőért, és ugyanazon a hétvégén a legrosszabbnak járó Razzie-t a harmadikért. Még ma is ő az egyetlen forgatókönyvíró a világon, aki ezzel a teljesítménnyel büszkélkedhet! Az Oscar-gála interjújában kijelenti, hogy mindkét díját kiteszi otthon, közvetlenül egymás mellé, hogy mindig eszébe jusson róluk Hollywood kétarcúságára. A Razzie-k történetében mindössze ő volt a negyedik, aki személyesen át is vette a legrosszabbnak járó szobrocskát.

Ilyen a filmírás. Nekem ugyan tetszett A jövő hírnöke Costnerrel, de valljuk be, nem sokan szeretjük a háromórányi opuszokat-eposzokat, amelyek eljövendő sötét jövőnket mutatják be az általam csak „az atomháború után a sivatagban a sugárfertőzöttekkel kell megharcolni az ivóvízért” címkéjű filmekben.

Helgeland: óriás törpe, vagy egy viking óriás, aki halászként kezdte az életét. Tényleg kicsit olyan, mint egy norvég manó, miközben Eastwoodnál is magasabb a maga 192 cm-ével. De óriás azért is, mert van Oscarja. És egy olyan sorozata a 90-es évek második felétől, amire joggal mondhatjuk: ez már valami. De nekem nem ezért a kedvencem. Nem a bugyuta Bérgyilkosokért. Az, hogy a Szigorúan bizalmasról mit gondolok: szigorúan bizalmas. Az Összeesküvés-elmélet csak elméletben jó film. A jövő hírnöke pocsék – de én mégis ezt kedveltem legjobban a hasonló filmek közül –, a Visszavágó nálam az odavágásig sem jutott, a Véres munkát nem vette föl a haverom, A bűn rendje egyszerűen bűn rossz, meg ne nézd. A Titokzatos folyó döbbenetesen jó hidegzuhany. A tűzben edzett férfira még nem sikerült ráedzenem magam. Amiért én imádom ezt a vörös ördögöt, az a Lovagregény.

Lovagregény

Míg korábbi könyvei leginkább a bűnügyi, detektív, thriller zsánerbe sorolhatóak, addig ez a tőle idegen zsánerű vígjáték telibe talált. Az ilyen darabokra mondják, hogy gyöngyszem. Mint Spielbergtől az A.I. Ez a pasi úgy rugdossa föl a filmírás alapszabályait, mintha nem lenne a vérében és a kisujjában az egész szakma. Ő persze már megteheti: Oscar-díjas, azt meg nem azért adják ott egy forgatókönyvírónak, mert csak ő az egyetlen jelölt egy kategóriában. Nálunk persze ez is megtörtént már! De ez a film valamitől mégis nagyon jó. Megmondom mitől. Attól, amitől jó a King-adaptáció, az Állj mellém!, vagy Cameron Crowe filmje, a Majdnem híres. És ez az, amit nem lehet tanítani. Vagy van, vagy nincs. Vagy érzi az ember, vagy nem. Szív van benne! Ha nem tudod, hogy mi az, nézd meg Altmantól A játékost. Abban Tim Robbins elmondja, hogy mi kell egy jó filmbe: feszültség, humor, erőszak, remény, szív, meztelenség, szex és a happy end. És ezt Helgeland be is tartja. Csillagos ötös. És ötmillió dollár volt érte a gázsija a rendezéssel együtt, ami tagadhatatlanul szép szakmai sikert is hozott neki.

(Hozzáteszem, hogy kivételesen a szinkronizált moziváltozatot ajánlom, mert a remek szinkrondramaturgi munka még drámát is tett hozzá az eredeti történethez, amit én sokakkal szemben nem tartok az eredetei mű meghamisításának. Arról nem is beszélve, hogy Stohl András szinkronja itt is pazar, és ő a film főszereplőjével szemben valóban tud énekelni! Itt mondanám el azt is, hogy a legtöbb esetben nem szeretem a meghosszabbított DVD- és rendezői változatokat. Kivétel természetesen a Hegylakó 2, ahol éppen így lett értelme a filmnek! A legtöbbször azonban – mint ennél a filmnél is, vagy mondjuk a Terminator 2 esetében – lelassul a film, apró részletek körbejárásába, ismétlésbe és szájbarágásba vált át a pörgő akció, ami egy drámánál jól jöhet, mert fontos a komplex karakter egy másik oldalának a bemutatásához, de egy akciófilmből lendületet vesz el. Nem véletlen a vágó munkája és a stúdió döntése sem, amikor egy rövidebb, de feszesebb változatot küld a moziba.)

A Lovagregény volt az a film, ami elindította Heath Ledger karrierjét. Másét is. Brian Helgeland kifejezetten Paul Bettanynak írta Geoffrey Chaucer szerepét, és határozottan ragaszkodott az alig ismert színészhez, a stúdió tiltakozásai ellenére is! Ebben a filmben figyelt fel az író-rendezőre Clint Eastwood, aki előbb a Véres munka, majd a Titokzatos folyó adaptációját bízta rá. Mellesleg a Lovagregény és a Titokzatos folyó két olyan véglet, ami ékes tanúbizonysága emberünk sokoldalúságának.

A Lovagregény egyetlen ötlettel – hogy megmutassa milyen a lovageszmény, milyen a lovag, aki verset ír kedvesének, könyörületes, ha kell, de hősiesen küzd és az életét is feláldozná a becsületéért – nálam elnyerte a győztesnek kijáró trófeát.

Nem sok ilyen film van a listámon. A többiek: Lovagias ügy, Római vakáció, Álom luxuskivitelben, A herceg menyasszonya, A halászkirály legendája, A játékos, Nincs bocsánat, A szerelem hálójában, Szörny Rt., A faun labirintusa és a Szigorúan piszkos ügyek. (Utóbbi az, amit A tégla című remake-ben tökéletesen tönkretettek.) Egy életre boldog ember lennék, ha valaha egy olyat írnék, ami a fentiek nyomába ér.

Paul Haggis

A legfényesebb karriert hármuk közül kétségtelenül ez a kanadai születésű filmíró futotta be, méghozzá elképesztően rövid idő alatt, feltéve persze, ha eltekintünk attól, hogy előbb 20 éven át TV-sorozatok írásával erősítette oroszlánkörmeit! 2006. március 5-én egyszerre két Oscart is átvehetett az Ütközések című filmjéért, a legjobb filmnek és a legjobb eredeti forgatókönyvnek kijáró szobrocskát is. Ez volt az első olyan forgatókönyvért adott Oscar, amivel multiplotot (mint amilyen a Rövidre vágva és a Magnólia) jutalmazott az Amerikai Filmakadémia, és ez volt a legelső eset az Akadémiai Díj történetében, hogy két egymást követő évben a legjobb filmet ugyanaz az író írta, hiszen az egy évvel korábban aranyszobrocskával jutalmazott Millió dolláros bébi is az ő keze munkáját dicséri.

Ha most eszünkbe jut Peoples, aki nem akart a filmgyári mókuskereket hajtó fehér egérré válni, akkor nézzük meg a 183 cm magas Haggis credit-listáját: 2006-ban 5 tétel szerepel a neve mellett. Ebből az egyik a legújabb James Bond-film, a Casino Royale, de ott van rajta Eastwood két legújabb opusza, a Dicsőség zászlaja és a Levelek Iwo Jimáról is, amely filmek ugyanazt a csatát mutatják be, de míg az egyik a szembenálló felek egyikével, addig a másik film a másik oldalon állók szemével meséli el ugyanazt a történetet.

Álmok

Vajon mi volt Paul életében az az esemény, az a pokoljárás, ami arra a pálfordulásra késztette, hogy átnyergeljen a TV-ről a mozi gyöngyvásznára? Egy álom! Álmában temetőben járt, a saját sírjánál, és sokkolta az a látvány, ami a szemei elé tárult. A sírkövére ugyanis a következő mondat volt írva: „Itt nyugszik Paul Haggis, a Walker, a texasi kopó című televíziós sorozat atyja”. Hideg verejtékben úszva ébredt, és elhatározta, hogy átírja azt a sírfeliratot, ha addig él is. Már addig élt. Előre menekülésében már átírta a sorsát. (Vagy a sors éppen ezeket a nagyszerű mozifilmeket szánta neki, és az álmot használta fel, hogy erre ráébressze emberünket, akinek az egyik születésnapi druszája véletlenül éppen Chuck Norris?)

Ha már az álomnál tartunk, feltételül említést érdemel az agykontrollban is ismert technika, ami az alfát, vagy a mélyebb tudatállapotokat használja arra, hogy az ember jó ötleteket merítsen a kollektív tudattalanból. Nekem jószerével nincs és nem is volt olyan filmötletem, ami nem félálomban vagy éppen meditálás, esetleg bambulás közben ugrott volna be. Ehhez még tedd hozzá a kvantummechanikát, ami újabban az emberi gondolatok vágybeteljesítő erejének különösen nagy figyelmet szentel.

Itt jut eszembe egy furcsa dolog, ami lassan nyolc évvel ezelőtt történt velem, akkor, amikor még csak épp elkezdtem a filmmel foglalkozni. Egyszer Illés Gyuri bácsitól tanácsot kértem egy ügyben, és ő készségesen válaszolt. És a temetése után jutott eszembe, hogy akkor egy levélben megköszöntem neki a segítségét, és megtettem a magam bartóki hitvallását, éppen neki: „Én a magyar film felemelkedéséért akarok dolgozni.” Tudat alatt valószínűleg ez vitt el a temetésére. És milyen a sors, tényleg ezért dolgozom, hisz a forgatókönyvírás oktatása a fő területem, pedig többször is kézzel-lábbal tiltakoztam ellene. A sorsfeladatom pedig a „közösség szolgálata tanítással a tudattalanban, a halál és az újjászületés területén”. Mert vajon mi a klasszikus dramaturgia oktatása itthon, ha nem egy régi, alig működő rendszer sírjának a megásása? És az is tény, hogy a jó film nem a tudattal, hanem a tudatalattival kommunikál. Nem a hüllőaggyal, ami az ösztönök felé vezet, és nem is az újemlősaggyal, ami az értelemhez, a logikához visz el, hanem az ősemlősaggyal, ami az érzelmekért felel, és éppen ez a forgatókönyvíró legfőbb célterülete is. De van még tovább is ez a sor, csak kapjuk elő a magunk és Berne Sorskönyvét is, és lapozzuk föl, hogy milyen szerepe van az egyes ember életútjának alakításában a nagyszülőnek. Apai nagymamám mindig azt mondogatta nekem gyermekkoromban, hogy „kisfiam, újságíró legyél vagy tanár”. Ezek egyikét sem én találtam ki, a fantáziám kizárólag a forgatókönyveimben hagyom érvényesülni.

De vissza Paul Haggishoz!

Az Ütközések és a Millió dolláros bébi

Eredetileg mindkét filmet ő maga rendezte volna, de az utóbbit, ami végül előbb debütált a mozikban, Clint Eastwood elkérte tőle, miután már elvállalta a főszerepét. Clint jól időzített, Paul éppen nyakig volt az Ütközések rendezésében, ami igencsak elhúzódott, ezért átengedte a rendezés jogát Eastwoodnak. Talán tette ezt azért is, mert egy szívroham leterítette a lábáról a forgatás kellős közepén, ő mégsem engedte, hogy más fejezze be a filmjét. Két hét múlva már újra a kamera mögött állt.

A mögött a kamera mögött, amely az azóta forgatókönyvírói tananyaggá vált karambol-jelenetet is rögzítette. Azt a jelenetet, amely nagy valószínűséggel kicsavarta az akadémiai tagok szívét is, és az Oscar-díj mérlegének serpenyőjét az Ütközések oldalára billentette. (Linda Seger is éppen ezt a jelenetet elemezte 2006-os tavaszi európai előadása során, mint ahogy én is mindig megteszem ezt az előadásaim alkalmával 2006 januárja óta!)

A Millió dolláros bébit a rendező a könyv első változatából forgatta le, a legkisebb változtatás nélkül, és az első olvasástól számított egy éven belül már moziba is adta! Csak az Egyesült Államokban több mint 100 millió dollárt hozott a „bébi”, és négyet markolt föl a legfontosabb Oscar-díjakból.

Ki tudja, mi lett volna a film sorsa, ha mégis Haggis rendezi? Burt Reynolds két szerep-visszaadásáról is nevezetes: Száll a kakukk fészkére, Becéző szavak. Mindkétszer Jack Nicholson volt a következő jelölt. És mindkétszer Oscarra váltotta alakítását. Vajda Katalin Anconai szerelmesek című, méltán nagysikerű darabja főszerepére előbb Kulka Jánost kérték föl, de ő nem hitt a komédia sikerében, viszont Szervét Tibor még színházat is hajlandó volt váltani érte. A többi már történelem. Ugyanitt még csak mellékszereplőként volt látható Schell Judit. Alakítása miatt már akkor sem értettem, hogy miért nem hívják azonnal filmfőszerepre. Most megérdemelten ő a sztár Goda Krisztina Csak szex és más semmi című filmje után. Vajon a Vissza a jövőbe című filmben szóba jöhetett volna Clint Eastwood neve, méghozzá úgy, hogy tilos rajta hagyni a „gyáva” bélyeget, ha annak idején nem vállalja el Sergio Leone spagetti-westernjeiben a főszerepet? Ki tudja!

És Eastwood

De most az egész világ ismeri azt a „bátor” embert, akire olyan filmjei után fogunk emlékezni, mint a Bronco Billy (amivel elbúcsúztatta az amerikai westernt), a Nincs bocsánat (amivel feltámasztotta azt), a Tökéletes világ, A szív hídjai, a Titokzatos folyó, a Millió dolláros bébi, a Dicsőség zászlaja vagy talán éppen a Levelek Iwo Jimáról.

Mellesleg, ha a Levelek Iwo Jimáról véletlenül elnyerte volna a legjobb film díját az Oscaron, akkor Haggis harmadszor is a világ legnagyobb embere lehetett volna. Mivel véletlenek nincsenek, az csak azt jelentette volna, hogy megint ő írta a világon a legjobb filmet. (Hiszen mára tendencia, hogy a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó díjat egy filmnyelvi újító kapja, mintha Hollywood így tisztelegne az európai filmművészet hagyományai előtt.)

Végezetül álljon itt egy idézet a fenti nagyembertől, nekünk forgatókönyvíróknak, és mindannyiunknak, akik a filmmel komolyan foglalkozunk:

„Művészként bátornak kell lennünk. Ha nem vagyunk bátrak, akkor művészek sem vagyunk.”

Azaz: merd megmutatni, hogy milyen vagy, hogy te hogyan látod a világot, hiszen ez a művész dolga!