Született akcióhős: A Bourne-ultimátum

 

James Bond, Indiana Jones, Jason Bourne: az elmúlt évtizedek meghatározó akcióhősei. De még más is összeköti őket: Jones és Bourne mindketten Bond-klónok. A fáma szerint, amikor Spielberg nem rendezhette meg az egyik aktuális Bond-filmet, Lucas aranytálcán kínálta föl neki a kalandor régészprofesszor első történetét. Bourne pedig… Nos, az utolsó Jason Bourne-film pedig olyan magasra emelte a lécet, hogy Cameronnak Bubkától kell leckéket vennie, ha újra ő akarja tartani az akciófilmek rúdugrási világrekordját.

A harmadik Bourne-film, A Bourne-ultimátum, a mesebeli „diktum-faktum-punktum” módjára a végső királyi válasz, az ultima ratio, ami koronát tett az akciófilm zsánerére, és ami után senkinek sem lehet több szava a gyakran alábecsült, és agyatlannak titulált akciófilmekkel kapcsolatban. Ez a csúcs.

Nevében a végzete

Egyáltalán nem véletlen James Bond és Jason Bourne nevének hasonlósága. Ha Bond volt a kérdés, akkor Bourne a válasz arra, hogy melyik a legjobb akciófilm, illetve akcióhős a világon. Persze másra is utal Bourne neve: a születésre, a születésére, amit 3 részen át kutat, és ami egyben tartja a Bourne-trilógiát. De erről kicsit később.

Míg a 60-as évektől átlag kétévente folyamatosan ott volt a mozikban a legújabb Bond-film a maga szuper kütyüjeivel és High Tech designjával, addig a 80-as éveket az avíttas Indiana Jones-filmek uralták. (Kis kitérő erejéig megemlíteném, hogy a 90-es években Bruce Willis, mint John McClane volt a menő akcióhős, de nem térek ki, például Stallone, Schwarzenegger és Gibson akciófilmjeire, amelyek szintén számos folytatást éltek meg.) Az új évezred sztárja viszont már vitathatatlanul Bourne, sallangok nélkül. Vajon miért?

Struktúra és Roller-Coaster

Gondolom, hogy senki sem lepődik meg azon, ha csak egyszerűen leszögezzük, különösebb bizonygatás nélkül, hogy A Bourne-ultimátum 8 szekvencia. Ha csak a nagy helyszíneket számoljuk az ujjainkon, már akkor látszik, hogy mindegy milyen történettel van dolgunk a moziban, az ugyanannyi számú tematikus blokkból építkezik, de ezek annyira kicsavarják az adott témát, hogy már csak a száraz citromhéj marad utánuk. A látványos akció-jeleneteken túl a film jelentős része irodákban vagy lakásokban játszódik, ahol gyakran a tettek helyett a szavaké a főszerep. A film zseniálisan használja az akciók és a verbális információk kontrasztját, utóbbi pedig a Terminator 2 módjára valóban csak a kritikus, az életbevágóan szükséges határáig megy el.

A film Roller-Coastere leginkább egy trapézhoz hasonlatos, amely egy hosszú, vízszintes platóval rendelkezik, és mindössze annyiszor esik a feszültség a filmben, ahányszor a nézőknek muszáj levegőt vennie. (Hogy ez a pörgés már ismerős a 24 című TV-sorozatból? Alapvető különbség nincs a TV-s és a mozis írás között, csak a TV-ben fele annyi idő alatt kell elmesélni egy történetet, ezért az kétszer olyan sűrűnek és feszesnek hat.)

Erre a platós „ívre” egy kollégám joggal mondta azt, hogy így hiányzik a csúcspont a történet végéről. Részben igaza is van: a legnagyobb csatát mindig a film végére kell tartogatni. Akciófilmek esetében ez fokozottan igaz (lásd a Pokolfajzat első részének végét, ami, azt hiszem, hogy a film langyos fogadtatásának is az egyik oka lehetett). Itt kicsit mégis más a helyzet: kötelezően „buktatják be” a pörgős plotot, az akcióvezérelt céltörténet a legvégén karaktertörténetbe vált. Mi ennek az oka? Egy új trend.

Az új akciófilm: panelek helyett hús-vér emberek

A klasszikus akciófilmek alapképlete a hős egyszerű, világos célja: Bond és Jones esetében ez az „állítsd meg a gonoszt”, vagy a „hozd vissza a…” sorokkal fejezhető ki minden esetben.

Bourne esetében már kicsit bonyolultabb a helyzet: kettős cél vezeti, amelyek mégis harmonikus egységbe olvadnak. E két cél: megtalálni a „forrást”, aki gyilkológéppé tette, és elrejtőzni az őt kereső ügynökök elöl. Ez a „húzd meg – ereszd meg” folyamatosan magas feszültségen tartja a filmet, hiszen ez a két cél egy mindvégig feloldhatatlan dilemmát szül. Összességében ez oda vezet, hogy a történet egy percre sem veszít a lendületéből, ami a Roller-Coasterben platót eredményez.

Az ellenfeleket porciókban adagolja a történet a főhős elé, közben szépen lassan, szeletenként közeledünk a nagy titokhoz, és az igazi, a szálakat a háttérből mozgató legnagyobb ellenség felé.

Az új akcióhős titka: a Need

Need. Ez az egyetlen szó az, ami újraírta az akciófilmeket a XXI. század elején. A főhős szüksége mozgatja A Bourne-ultimátumot, ettől válik a film igazán személyessé, és ettől lesz jóval több, mint kaszkadőrök verekedése és látványos robbanások sorozata.

A főkarakternek fogalma sincs róla, hogy ki is ő valójában. Eddig az akcióhős nem kételkedett magában, hanem tette, amit tennie kellett. Itt Bourne olyan emberi mélységeket és dimenziókat tár fel magában, amire korábbi akciófilmekben nem volt még példa. Hibásnak érzi magát azért, ami, és bocsánatot kér azoktól, akiknek fájdalmat okozott a munkájával.

A film legvégén beteljesül a need-je, és megkapja a választ arra, hogy ki is ő igazából. És ez a pillanat a film abszolút – bár látványos verekedésektől mentes – csúcspontja: önként jelentkezett, és a kiképzés végén gátlástalanul embert ölt. Ezzel kellett szembenéznie, a legnagyobb konfliktus nem kint van, hanem bent.

3D-s terminátorok

Korunk akcióhősei akár Jedi lovagok is lehetnének, csak need-del és flaw-val, ami ugye épp nem lehet egy Jedi lovagnak. Anakin személyes problémája az, ami Vadert csinált belőle. De a Jedi lovag alapvetően tökéletes (ez a lénye lényege), ezért nincs semmi, ami az életét jobbá tehetné. Luke is ezért lesz egyre érdektelenebb a trilógiában, mert nem igazán tud változni.

A 6. James Bond-film, az Őfelsége titkosszolgálatában csúfos bukás volt, amikor George Lazenby sírós akcióhőst alakított. Akcióhőst, akinek need-je volt, akit a sorozatos szuperhős posztról egy alkalommal közemberré alacsonyítottak azzal, hogy megházasodott.

De mi a helyzet a legújabb Bonddal? Sokaknak nem tetszett, hogy gépember módjára falakat tört át, és sármőr tulajdonságai mellett nehézsúlyú bokszolói adottságokkal is bírt. Ez már nem az a Bond, akit Connery, Moore vagy Brosnan alakított. Ő már egy tank, akinek a mellkasában érző szív dobog, szerelembe esik egy nővel, és nem csak egy éjszakára kell neki. Ha az akcióhős need-jét a semmiről egy fokkal feljebb emeltük, akkor a fizikai képességeit is egy szinttel feljebb kell tolnunk.

A Bourne-filmek esetében nem okozott törést ez a plusz karakter-dimenzió, mert hősük már így született, ő csak egy ember a sok közül, akinek szinte emberfeletti képességei vannak, ha harcolnia kell (néha csak egy monitor hiányzott a szeme belső oldaláról ahhoz, hogy terminátornak nézzük).

A Drágán add az életed 4. részében Bruce Willis karaktere sem az a régi már, aki csak „lement kenyeret venni”. És a rajongók joggal mondhatják, hogy McClane sosem volt ilyen, nekik van igazuk. De mit lehet tenni, ha az akcióhősök ma ilyenek? Személyes problémájuk is akad bőven, nem csak a fél világot kell megmenteniük. Talán más nevet kellene nekik adni, de akkor meg a brand reklámértéke veszne el. Helyette inkább jöjjön a karakter-gyalu…

Ha jól megnézzük, akkor a mai akcióhősök elérik a goal-jukat és a need-jüket is. Korábban a szuperhős need nélküli volt, hiszen ha van need-je, akkor a szeretteivel zsarolhatóvá válik, és akkor hogyan dolgozhat teljes emberként a világ megmentésén? A Vírus, a Jurassic Park, a Drágán add az életed főhőse, de az új James Bond is „mindent visz”. Míg a goal egy hatalmas jelentőségű életellenes probléma, addig a need általában a főhős feleségéhez, vagy a gyerekéhez kötődik. Röviden: megmentik a világot, és ezzel együtt a családjukat is.

És az öreg Indiana Jones vajon hogyan támadt föl a vásznon? Feleséggel és gyerekkel, és az ostorát félretéve ő is terminátor harcmodorra váltott, legalább annyiban, hogy túlélt egy atomrobbanást…