A mások élete

 

Óvakodj a 3P-től (angol forgatókönyvírói mondás), azaz a szóviccektől, a parodizálástól és a toalett-humortól, ami sok első könyv óriási hibája. De most ne óvakodj a 3P-től, ami itt három várost jelöl: Pozsonyt, Prágát és Pöstyént. Pöstyén, ez a gyönyörű kis szlovák fürdőváros szolgáltatta a helyszínt a MAIA Workshops „Nemzeti filmek gyártása az európai piacra” című mesterkurzusához.

A magyar, cseh, szlovák és lengyel Media Desk a Visegrádi Hármak (Négyek) módjára szorosabbra fűzte együttműködését kurzusaik tekintetében is. Nekik köszönöm, hogy részt vehettem a 2007. szeptember 7-én és 8-án megtartott MAIA kurzuson, ahol első nap az angol Christian Routh projektfejlesztési szakértő filmtervek gyártás-előkészítési problémáiról szóló előadását hallgathattam meg, majd másnap A mások élete című friss Oscar-díjas német film producerének, Max Wiedemannak a beszámolója következett. Meglepetés vendégként a szarajevói rendezőnő, Jasmila Zbanic Szerelmem, Szarajevó című, sokszoros díjnyertes filmjével csatlakozott a beszélgetéshez.

Jelen fejezet részben beszámoló a kurzusról, részben pedig azoknak a gondolatoknak a leírása, amelyeket az előadások inspiráltak.

Projektfejlesztés európai módra

Hogyan csinálják a nem magyarok a filmet? Hogyan csinálják európai módra Európában? Én szkeptikus vagyok. Nem hiszek benne, hogy ez a speciális európai út az, amin járnunk kellene.

Kitaláljuk, mint egy magyar rendező az „ez egy ilyen dramaturgiá”-t, amikor egy közönségtalálkozón megkérdezték tőle, hogy miért tűnik el filmjének főhőse a film felétől. Ismételten kérdezem: miért akarjuk Európában kitalálni a filmes szakmát, vagy a forgatókönyvírást? Már kitalálták! És működik. Művelni kell. A legtöbb európai kurzus újat és mást akar a nagyon is jól működő amerikai módszerekkel szembeállítani. Szerintem fölösleges erőlködés.

Nagyságrendek

Hány könyvet fejlesztenek Hollywoodban, és e könyvek közül hányból lesz film? És az EU-ban? Odaát 10-ből 1 az arány. Az EU-ban 4-ből 1. A mesterséges szelekció és a minőség kapcsolata egyértelmű. Odaát a forgatókönyv választ gazdát (mint nálunk a Szent Korona királyt). Idehaza, nos, idehaza ez egészen máshogy (nem) működik.

Mennyi pénzt fordítanak fejlesztésre Hollywoodban, és mennyit az EU-ban? Odakint a költségvetés 25%-át, az EU-ban csak a 10%-át. Pedig mennyivel könnyebb papíron dönteni, mint akkor, amikor a vágóasztalon derül ki, hogy „Houston, van egy kis gondunk.”

Hány film készül a nagy hollywoodi stúdiókban, és hány az EU-ban? Kb. 100 film készül évente Hollywoodban. Majdnem egy nagyságrenddel több az EU-ban, és mégis 85%-ban amerikai filmeket néznek a moziba járók. No comment!

Őszintén: miért csodálkozunk? Fenyő Miklós Kell egy álom című dalában ezt így énekli meg: „Hogy verhető a jobb, csak mese habbal. Kis hálócskába nem téved a nagy hal. S nem hajózhatsz, úgy hiszem, kis hajóval nagy vízen.”

Rendben van, hogy az európai film versenyezni próbál az amerikai filmmel a nézők moziba csalogatásáért, de ezt sokszor nem történetmeséléssel, hanem botránykeltéssel igyekszik elérni: naturizmussal és naturalizmussal.

Ha a jobbat le akarjuk győzni, az ő eszközeivel és játékszabályaival kell ellene játszani. Ami nem lehetetlen, hisz vannak mai példák: Luc Besson-filmek, Bondok és Potterek. Ez pénz, nagyon sok pénz. Az elköltés módja azonban nagyon különböző, és gazdaságossági szempontból nem vitás, hogy az Atlanti-óceán melyik partján sáfárkodnak jobban az anyagiakkal. Egy amerikai stúdió nem valószínű, hogy 100 milliókból forgat drámát, kalandfilmet igen. Nálunk ez akár fordítva is lehet. Miért?

Üzlet

A filmkészítés: üzleti vállalkozás. Mindig is az volt. Egy-egy projekt életképességét sokszor az alapján becsülik meg, hogy melyik régebbi sikerhez hasonlítható.

A hollywoodi sikerfilmekkel olyan európai filmek állnak szemben, ahol a gyártók, alkotók eleve nem tudják megállapítani egy ötlet, egy projekt értékét. A legtöbb európai film az amerikai filmekhez hasonlítva low budget film, de így is millió Eurókról beszélünk.

Üzlet: amikor A mások élete producere a film anyagi sikeréről beszélt, az ő szemében is felvillantak a $ jelek, mint Dagobert bácsi kacsaszemében. De vajon mi hajtja előre a producert, az embert? Az egyik dolog a magántulajdon gyarapítása. Ha valaki a saját pénzével játszik, nem lehet nagy legény, és jogosan elvárhatja a legjobb minőséget. A mások adófizetői pénzével sokkal könnyebb (el)bánni.

Kell a cégér

Állítólag 1 forintnyi termék eladásához 1 forint reklám kell. A filmben a kreatív, alkotói, létrehozói oldal mellett is ott van az üzleti oldal. Nem elég megcsinálni, el is kell adni a filmeket. Ehhez olyan történeteket kell mesélni, méghozzá európai nyelven, európai módon, tehát nemzetközi szinten, ami mégis hazai gyökerekhez kötődik. Mindig ugyanide lyukadunk ki. Most már mi is írhatunk bankrablós filmeket, mert a Kánikulai délután DVD kiadásával egy időben a Széna téren ugyanaz megtörtént, ami 30 évvel ezelőtt Amerikában. De megint és megint csak Bartókra tudok hivatkozni! Mi az, amink csak nekünk van a világon, amit csak mi mesélhetünk el, amit csak mi mutathatunk meg? Grunwalsky Ferenc a legelső Celluloid Workshopon ilyen témák mellett tette le a garast, és igaza volt. Novák Emil Sobri című filmje ilyen speciális magyar szellemi ingatlanba tenyerelt bele. De hiába jó az ötlet, hiába jó a téma, a csomagolásnak, a megformálásnak is tetszetősnek, és még inkább fogyasztóbarátnak kell lennie. „Aki szép, arról nem hiszik el, hogy okos is lehet.” – tartja egy magyar mondás. Ezzel szemben Amerikában ez így hangzik: „Aki szép, arról azt is elhiszik, hogy okos.”

A kurzus legszerencsésebb hozadéka, hogy más magyar szakemberekkel ismerkedhettem meg. Egyikük éppen egy ilyen feljebb említett, speciálisan magyar, jól megtalált történetét osztotta meg velem, ami egy olyan, a való életből kiragadott dráma, ami épp A mások életéhez hasonlítható.

Attól is európai egy film, ha nemzeti, sőt, attól igazán az. Az viszont azonnal látszik, ha nem szívből írták. Amatőr filmeknél a szívvel semmi baj nincs, a szakmai hiányosságok megbocsáthatóak. De egy magyar profi film esetében a szív hiánya egyenesen üres és élettelen technicizmushoz, vagy rosszul sikerült, rossz szájízű szakmunkához vezet, aminek magas ára van. Mert ki kíváncsi a legjobb szobafestő Mona Lisa-másolatára?

Portfóliók

Az Európai Unióban nincsenek „Nagy Stúdiók”, mint Hollywoodban. Minden független producer egyik filmjéről a másikra él. Ha sikeres volt az éppen futó, akkor továbbélhet, ha bukás volt, vele bukik. Ahogy az előadó fogalmazott: minden kis producer filmje egy „bankrablás”. Ebbe mindenki azt hall még bele, amit akar.

Az európai rendszer nem ismeri a film-portfóliókat, nem úgy az amerikai stúdió-rendszer. Ott egy producer nem teheti meg, hogy csak egy projektet fejleszt évekig, mert nem lehet benne biztos, hogy sikeres lesz az az egy! Sok könyvet kell egyszerre fejlesztetnie, amihez sok íróra van szüksége. Állítólag Michael Jackson Bad című albuma a következőképpen született meg: 100 megírt számból kiválasztott a barátaival 10-et, ami az albumra fölkerül majd, a többi 90 szám pedig ment a kukába. De az utolsó pillanatban Jackson meghallgatta a legújabb Prince-albumot, ami nagyon tetszett neki, és rájött, hogy azzal szemben a mostani lemezének esélye sincs. Az egészet kidobta, és újabb tortúra után újabb 100 számból kiválasztottak 10-et: ez lett a Bad című album. Ez a példa a jó példa, és nem az, amikor egy magyar rendező bukott filmje fölötti, évekig tartó, mellesleg államilag finanszírozott fejlesztési munkálatairól regél.

„First Look Deals”

Mint tudjuk, az amerikai stúdiók „szerelem első látásra” alapon egy logline-t, vagy pitchet is megvesznek. Ezért aztán sokat is költenek fejlesztésre, a könyvek fejlesztésére. Ez a legtöbbször annyit jelent, hogy megfizetnek egy forgatókönyvírót, aki érti a szakmáját. Aztán persze vannak script-doctorok, de a lényeg, hogy nem utazgatnak projektfejlesztési körutakra, mint ezt Európában csináljuk, nem a team-munka jellemző, dramaturgok nem dolgoznak forgatókönyveken, hisz a forgatókönyvíró dolga a dramatizálás. Ha valami mégsem klappol, akkor egy másik forgatókönyvíró veszi át a stafétát.

Az előadó szerint az európai forgatókönyvírók sajnos a Parnasszuson ülnek. Ezzel szemben az amerikaiak meg a Paramounton – állapítottuk meg Kovács M. Andrással. Próbáljuk megérezni a különbséget a kettő között, és döntsük el, hogy mi milyen hegyen, egy képzeletbelin, vagy egy valóságoson szeretnénk ülni. Ha ez megvan, akkor gondolkodjunk el rajta, hogy ez milyen hozzáállást követel meg tőlünk.

Mert a film – akár nemzeti, akár magyar, akár amerikai – a legjobb nagykövete az országnak!